Település:
Budapest, 10. kerület

Létrehozva:
2022-05-20 16:03:58


TIT Budapesti Planetárium


2017-ben zárt be a Planetárium, s nem tudni, mikor nyit újra.

A TIT Budapesti Planetárium egy planetárium a Népligetben, melyet a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) üzemeltetett. A planetárium célja a tudományos ismeretterjesztés szolgálata és az, hogy hidat alkosson a csillagászat és a nagyközönség között. 2010-ig a Planetárium épületében működött a lézer-show előadásairól ismert LézerSzínház.

2016. augusztus 22-én nagy mennyiségű eső esett Budapesten, melynek következtében az épület olyan komolyan beázott, hogy biztonsági okokból be kellett zárni. 2016. október 12-én nyitotta meg újra kapuit a Planetárium, melynek kármentési munkálatait maga az intézmény végezte el. Az épületben bizonyos helyiségek részben vagy egyáltalán nem használhatók és az előadások nézőszámát is 150-re korlátozták a korábbi 350-ről.

A magyarországi planetárium létesítésének ötletét először az 1920-as években vetette fel Tass Antal, a Svábhegyi Csillagvizsgáló igazgatója.

Az első hazai planetárium-műszer beszerzését Kulin György (1905–1989) csillagász szorgalmazta, aki az 1940-es évek elején a Honvédelmi Minisztériumnál kijárta, hogy vásároljanak egy UNIVERSAL-II típusú planetárium-műszert a német Carl Zeiss AG-tól. A műszer 1944-ben érkezett az országba, de hamarosan nyoma veszett a háborúban.

Később Kulin György újra próbálkozott és kezdeményezte egy planetárium létrehozását. Ennek eredményeként érkezett a Budapesti Nemzetközi Vásárra (BNV) a Zeiss művek ZKP-1 típusú planetárium-műszere, mellyel 1961-től a Vidám Parkban hét éven át tartottak bemutatókat. Az egy-csillaggömbös kisplanetárium-műszert 1975-től a Pécsi TIT Stúdióban működtették.

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) 1966-ban megrendelt a jénai Zeiss művektől egy korszerű kétgömbös projekciós planetáriumot (UNIVERSAL-VI típusú planetárium-készülék), mely 1969-ben érkezett meg, de akkor még nem volt alkalmas hely a felállítására. A Planetárium új épületének helyszíneként az elmúlt két évtized folyamán felmerült a Margit-sziget és a Gellért-hegy, de mivel ezekre nem kapott a Társulat építési engedélyt, 1971-ben a Népliget mellett döntöttek, ahol 1975-ben kezdődött meg az építkezés Lux László és Tömöry Tamás tervei alapján, melyek 1972-1973-ban készültek.Az alapkőletételre 1975. május 28-án került sor.

A TIT Budapesti Planetárium épületét 1977. augusztus 17-én adták át, az első csillagászati műsort augusztus 20-án mutatták be. Az épület pontosan félgömb alakú kupolája 23 méter átmérőjű, alapterülete közel 1000 négyzetméter. Nézőtere 400 személy, elő- és kiállítási csarnoka 500 személy befogadására alkalmas. A Planetárium első igazgatója Ponori Thewrewk Aurél volt.

A Planetáriumban működött a LézerSzínház, mely első fényszínház előadását Lézerofónia címmel tartotta 1980 áprilisában. A következő 25 évben a közhasznú Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület által fenntartott színházban bemutatott 47 fényjátékot közel 700 ezer néző láthatta. A LézerSzínház 2005 áprilisában megtartotta az egyhetes I. Lézer Fesztivál-t, melyen naponta más-más csoportok által készített lézer-show volt látható. Az évek folyamán a Lézerszínház olyan népszerű előadók és zenekarok fénykoncertjeit mutatta be, mint Mike Oldfield (1983), Led Zeppelin (1987), Genesis (1987), Jean-Michel Jarre (1987), Depeche Mode (1989), U2 (1990), Madonna (1999), AC/DC (2007).

Ponori Thewrewk Aurél 1981-es nyugdíjba vonulását követően az intézmény igazgatói posztját dr. Horváth András űrkutató-csillagász vette át.

A Planetárium 25 éve alatt mintegy 3,5 millió látogatója volt az intézménynek, nyilatkozta dr. Horváth András, a Planetárium igazgatója 2002-ben.

2005-ben pereskedés kezdődött a TIT és a LézerSzínház között a Planetárium tulajdonjogára vonatkozóan.

2006-ban dr. Lorencz Kinga fizikus vette át a Planetárium vezetését.

Fennállásának 30. évfordulóját egy szakmai találkozó keretében ünnepelte a Planetárium 2007. augusztus 22-én, melyen csillagászok, pedagógusok és érdeklődő fiatalok vettek részt. Az ünnepségen emlékplaketteket adtak át az intézmény korábbi és akkori négy dolgozójának dr. Horváth Andrásnak, aki 25 évig volt a Planetárium igazgatója, Varga Lászlónak, Mátis Andrásnak és Gesztesi Albertnek. Szintén az évforduló alkalmából, 2007. augusztus 25-én 10-15 óráig nyílt napot tartottak, amelyen rövid előadásokat tartottak az intézmény történetéről, technikai hátteréről és műsorkínálatáról.

2008. június 6-án született meg az elsőfokú ítélet a 2005-ben kezdődött perben, mely szerint a TIT felmondása és tulajdoni igénye nem megalapozott. 2008. november 18-án állt helyre időlegesen a rend, a LézerSzínház újra tarthatott előadást a Planetáriumban, de végül csak 2010-ig maradhattak az épületben.

Mivel a Planetáriumban immár közel 40 éve működő planetárium-készülék műszaki élettartamának végéhez közeledik, ezért a jövőben célszerű lenne egy új készülék beszerzése. Korábban Szász Mária és Labádi Zoltán készített terveket a Planetárium fejlesztésére.

Az épület 2015-ös és 2016-os évben történt beázásait követően nyilvánvalóvá vált, hogy a Planetárium teljes körű felújításra és korszerűsítésre szorulna, melynek 2,6 milliárd forintra becsült összegét a többségi tulajdonos saját forrásból nem tudja biztosítani. A telek az államé és a fővárosé, míg az épület 1997 óta a TIT tulajdona 81 százalékban, a magyar állam 19 százalékban tulajdonosa az épületnek. Újságírói megkeresésre az EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya a következő tájékoztatást adta: „A kormány kiemelkedően fontosnak tartja a tudományos ismeretek széleskörű terjesztését, a természettudomány területén a tudás átadását. A Népliget átfogó rekonstrukciója fejlesztési tervében szerepel a Planetárium épületének, műszaki berendezéseinek felújítása. Erről a Kiemelt Beruházások Központja készített előterjesztést, mely várhatóan még idén – vagyis 2016-ban – a kormány elé kerül.”

Az 1329/2016. (VII. 1.) kormányhatározatban, mely „az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól” szól a g) pontban a következő olvasható: „a Népliget fejlesztési tervének elkészítése és a Népliget megújítását szolgáló fejlesztési program megvalósítása”.

Az épület teljes körű felújításra és korszerűsítésre szorul, mert feladatait a kialakult körülmények hatására korlátozottan képes csak ellátni. A rossz állapotok miatt az épület 2017. június 18-án bezárt, újranyitást a felújítást követően 2019-ben tervezték, de a munkák elhúzódtak, egyelőre nincs becslés sem, mikor nyithat újra.

 

 

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Hunyadym / Wikimedia Commons

 

 

 

 

 

Városi magazin cikkek

Mutuba 15-Inch African Best Penis Enlargement Remedies In Chicago City In Illinois, United States Call ☏ +27710732372 Penis Enlargement Products In Cape Town In South Africa, Botswana, Namibia, Zimbab
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Traditional Healing Spell In Durban City, Lost Love Spell Caster In Bloemfontein City In Free State Call ☏ +27782830887 Love Spells In Pinetown, Bring Ex Love Back In Bergville Town in South Africa
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Lost Love Spell Caster In Johannesburg, Traditional Healer In Kroonstad And Pietermaritzburg City Call ☏ +27782830887 Save Your Marriage And Sop Break-Ups In Odendaalsrus Town, Love Specialist In Lady
Helyi történetek, Helyi történetek
Love Spells In Newcastle City, Bring Back Lost Lovers Just By A Photo In Kimberly City Call ☏ +27782830887 Native Traditional Healer In Eshowe Town, Healer Services In Krugersdorp City In South Africa
Helyi téma, Város hírei
How To Enlarge Your Penis Size Naturally In Just 5 Days In Colchester City In England Call ☏ +27710732372 Permanent Penis Enlargement Products In Cape Town South Africa
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Marriage Spells In Bethal Town, Make Someone Propose For You In Carletonville Town Call ☏ +27782830887 Overnight Love Spells For Effective Relationships In Mtubatuba Town in South Africa
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Bring Ex Love Back In Mthatha Town, Relationship And Marriage Success In Upington City Call ☏ +27782830887 Binding Love Spells In Kokstad Town in South Africa
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Bring Back Lost Lovers In Johannesburg South Africa And Cangandala Town in Angola Call +27656842680 Get Your Ex Back In Stonerstown In Pennsylvania, United States
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Voodoo Lost Love Spell Caster In Durban City, Bring Back Lost Lovers In Potchefstroom City In North West Call ☏ +27782830887 How To Stop Loving Someone And Start Moving On In
Helyi receptek, Egyéb receptek

További magazin cikkek »

 

Városi magazin cikkek

Love Spells In Knysna Town, Find Your Soul-Mate In Welkom And Oudtshoorn Town Call ☏ +27782830887 Love Me Alone Spell In Mpumalanga Township, Bring Ex Love Back In Bulwer Town in South Africa
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
Palm Readings In Brits Town In North West, Fortune Teller In East London City Call ✆ +27782830887 Psychic Astrologer In Vereeniging Town, Traditional Healer In Paulpietersburg Town in South Africa
Helyi receptek, Egytálételek, főzelékek, tésztafélék
Love Spells In Newcastle City, Bring Back Lost Lovers Just By A Photo In Kimberly City Call ☏ +27782830887 Native Traditional Healer In Eshowe Town, Healer Services In Krugersdorp City In South Africa
Helyi téma, Város hírei
Get Massive Penis Size Naturally Within 1 Week In Durban City South Africa Call ☏ +27710732372 Buy Herbal Penis Enlargement Products In Vienna Capital Of Austria
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Healing Sangoma In Caimbambo Town in Angola And Durban South Africa Call ☏ +27656842680 Traditional Doctor In Hyndman Town In Pennsylvania, United States
Helyi receptek, Húsok, sültek, pörköltek
Magic Ring For Money In Mashishing Town, Financial Freedom Spell In Johannesburg Gauteng Call ☏ +27782830887 Magic Ring For Love Attraction In Richards Bay City, Magic Ring For Fame In Port Shepstone
Helyi téma, Város hírei
Tribe Group International Distributors Of Herbal Sexual Products In Johannesburg City In Gauteng Call ☏ +27710732372 Penis Enlargement Remedies In Odendaalsrus Town In South Africa
Helyi téma, Város hírei
All-Natural Breast Enlargement Products In Pretoria Call ☏ +27710732372 Breast Lifting Cream And Pills In Bisho City And Johannesburg South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
4 In 1 Extra Strong Herbal Penis Enlargement Combo In Mbombela City In Mpumalanga Call ☏ +27710732372 Buy Penis Enlargement Combo In Springs City In South Africa
Helyi téma, Város hírei

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »