Település:
Budapest, 10. kerület

Létrehozva:
2022-05-20 16:02:32


Népliget


A Népliget Budapest legnagyobb közparkja.

A Népliget Budapest legnagyobb közparkja, a X. kerületben, a VIII. és a IX. kerület határán. A parkot az 1860-as években alakították ki Sárkány József városi tanácsos indítványára, végleges méretét 1942-ben érte el. Fás, virágos, pázsitos pihenőhely belső sétányokkal, szobrokkal, emlékművekkel 129 hektáron.

A park területe teljes egészében Budapest X. kerületében van, noha a délkeleti szegletétől kevesebb mint száz méterre lévő Groupama Aréna, a Ferencvárosi TC stadionja miatt sokan a IX. kerülethez és azon belül is a Ferencvároshoz tartozónak vélik.

A kőbányai futóhomok megkötésére 1855-ben akácfákkal kezdték beültetni a poros területet. 1868-ban született meg a terv egy park létrehozására az Üllői út mellett. Utat építettek, fákat ültettek, kijelölték a nép szórakoztatására szolgáló területeket. Itt azelőtt homokbánya, majd szeméttelep volt. 1870-ben platánfákat, hársakat, amerikai kőriseket, juharfákat ültettek, s ezzel létrejött a parknak a ma is látható, sajátos hangulata.

Az 1910-es évektől kezdve a Mutatványos tér volt a Népliget egyik legnépszerűbb része. Komplett vigalmi negyed, ahol gyorsan megszülettek a színesre festett, lampionnal díszített szórakozóhelyek: volt mozi, vendéglők, dodzsem, cirkusz, céllövölde, barlangvasút, kör- és hajóhinta. Itt állt Kemény Henrik Bábszínháza és Közép-Európa legnagyobb és leghosszabb hullámvasútja is, „A Kárpátoktól az Adriáig” szlogennel.

A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a parkban nagyszabású játszótereket alakítottak ki.

 

A Planetárium, forrás: Hunyadym / Wikimedia Commons

 

1933 és 1935 között a Népligetet újraformálták. A Magyar-Lengyel Egyesület kezdeményezésére 1935-ben jelölték ki a parkban a Lengyel Sétány útvonalát, s állították fel a Lengyel légionisták emlékművét, Pankotai Farkas Béla szobrász alkotását. A parképítés mellett a MÁVAG háromkilométeres próbapályát épített ide kipróbálni a frissen elkészült mozdonyait. A Népligetet, amelynek beceneve a pesti szlengben a "Nepcsi" volt, a tehetősebb polgárok Városligetével szemben, annak idején inkább a munkásosztály látogatta.

Az első, 1936-os futamra kiépített sétányokon 1972-ig rendeztek autó- és motorversenyeket. A széles, kanyargós sétányok ezután a tanulóvezetők kedvelt gyakorlóterepévé váltak.

A park 1942-ben érte el mai méretét. Ekkor kezdték meg az Budapesti Elektromos Művek népligeti alállomásának építését, amelyet 1965-ben tovább bővítettek. A körvasút töltése mentén a harmincas években létesült BSZKRT próbapályát 1947-ben kötötték össze a Ganz-MÁVAG gyártelepével. (Különlegessége a keskeny, a normál és széles nyomtáv volt egy vágányban.) 1946-ban már rendszeresen itt rendezték majálisaikat a környék nagyobb ipari üzemei. A Kőbányai Egészségház (Szakorvosi Rendelőintézet) 1949-ben nyílt meg, majd 1975-ben bővül új épülettel. 1952-től számolták fel a mutatványos telepet.

A Népligetben található az 1977-ben megnyitott és 2017-ben bezárt Planetárium is, amelynek 23 m átmérőjű kupolájában csillagászati előadásokat és pop- illetve klasszikus zenével kísért lézerbemutatókat tartottak.

A park névtelen útjait az 1980-as években főleg magyar botanikusokról és a Főkert régi főkertészeiről nevezték el, pl. Degen Árpád sétány, Borbás Vince sétány, Domokos János sétány, Andreánszky Gábor sétány, Ilsemann Keresztély sétány, Simonkai Lajos sétány, Schilberszky Károly sétány, Trautmann Róbert sétány, Räde Károly sétány, Radó Rezső körönd stb., de sétányt neveztek el a Népligetben Dr. Gecse Albertről (1917–2004), a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény egyik alapítójáról, Lechner Ödönről, Feszl Frigyesről, Hell Miksáról, Márkus József (1852–1915) polgármesterről és Carl von Linnéről.

A Népligetben található az 1987-ben megnyitott Jurta Színház, amely társulatának (Magyar Színkör) egy évvel későbbi feloszlását követően a rendszerváltás egyik kitüntetett helyszíne lett, ahol politikai gyűléseket tartottak.

1991-től 2008. július 17-ig működött a Jurta Színház épületben az E-Klub, amelynek helyére, még ugyanabban az évben, a Diesel Club költözött be. Az épület alsó szintjén 1997-től néhány évig működött a Láthatatlan Kiállítás. Az épületet és udvarát ismételten átépítették, a Láthatatlan Kiállítást 2013 körül új helyre költöztették. Azóta kizárólagosan éjszakai szórakozóhelyként, Liget Club néven üzemel.

 

A 2015. júliusi vihar pusztítása, forrás: Livvyfan / Wikimedia Commons

 

A 2015. július 8-án Kőbányán is átvonult erős vihar következtében a Népligetben tucatjával dőltek ki a fák és szakadtak le ágak. A Főkert Nonprofit Zrt. a balesetveszély miatt pár hétre lezárta a parkot a károk felszámolásáig. A Főkert becslése szerint a helyreállítási munkálatok költsége a több tízmillió forintot is elérheti.

Az értékes nővény- és állatvilágú, szebb napokat látott parkot a hajdani 100 helyett ma már mindössze nyolc hivatásos kertész gondozza. Munkájukat időnként önkéntesek segítik.

 

 

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Czimmy / Wikimedia Commons

 

 

 

 

 

Városi magazin cikkek

Magic Rings For Money And Love In Brits South Africa And Bai­a Farta Town in Angola Call +27656842680 Magic Ring For Marriage And Relationship Problems In Mount Union Borough in Pennsylvania, United S
Helyi téma, Város hírei
Traditional Healing Spell In Durban City, Lost Love Spell Caster In Bloemfontein City In Free State Call ☏ +27782830887 Love Spells In Pinetown, Bring Ex Love Back In Bergville Town in South Africa
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Join Illuminati Brotherhood Society For Money In Johannesburg Call ☏ +27782830887 How To Join Illuminati Today In Ubombo Town in South Africa
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Spells To Fix Your Marriage Problems In Xangongo Town in Angola Call +27656842680 Love Spell Caster In Coaldale Town In Pennsylvania, United States
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Gay And Lesbian Love Spell In Pietermaritzburg, Love Spells In Pretoria City Gauteng Call ☏ +27782830887 Same Sex Love Spells In Bredasdorp Town, Love Spells In Colenso Town in South Africa
Helyi receptek, Előételek, levesek, saláták
All-Natural Breast Enlargement Products In Pretoria Call ☏ +27710732372 Breast Lifting Cream And Pills In Bisho City And Johannesburg South Africa
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
Bring Back Lost Lovers In Johannesburg South Africa And Cangandala Town in Angola Call +27656842680 Get Your Ex Back In Stonerstown In Pennsylvania, United States
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Herbal Products For The Treatment Of Herpes In Houston City In Texas, United States Call ✆ +27710732372 Get Rid Of Chronic Inflammatory Diseases In Potchefstroom City In South Africa
Helyi receptek, Előételek, levesek, saláták
Islamic Healing In Muscat City In Oman And Negage Town in Angola Call ☪☸ ☏ +27656842680 ☸ Dua For Marriage And Love Problems In Saxton Town In Pennsylvania, United States
Helyi történetek, Helyi történetek

További magazin cikkek »

 

Városi magazin cikkek

Testimony About My Love Life In Tombua City in Angola Call +27656842680 How To Reunite With Your Ex Love In Rainsburg Town In Pennsylvania, United States
Helyi téma, Város hírei
Mulondo Super African Penis Enlargement Medicine In Newcastle City In South Africa Call +27710732372 Buy Herbal Male Enhancement Products In Amsterdam Capital Of The Netherlands
Helyi történetek, Helyi történetek
Testimony About Herbal Penis Enlargement Products In Pretoria Capital Of South Africa Call ☏ +27710732372 Solve Sexual And Love Problems In Helsinki Capital Of Finland
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
Voodoo Lost Love Spell Caster In Durban City, Bring Back Lost Lovers In Potchefstroom City In North West Call ☏ +27782830887 How To Stop Loving Someone And Start Moving On In
Helyi receptek, Egyéb receptek
Love Spells In Knysna Town, Find Your Soul-Mate In Welkom And Oudtshoorn Town Call ☏ +27782830887 Love Me Alone Spell In Mpumalanga Township, Bring Ex Love Back In Bulwer Town in South Africa
Helyi receptek, Desszertek, sütemények
Healing Sangoma In Caimbambo Town in Angola And Durban South Africa Call ☏ +27656842680 Traditional Doctor In Hyndman Town In Pennsylvania, United States
Helyi receptek, Húsok, sültek, pörköltek
Dark Knuckle Whitening Serum In Polokwane City, Elbow And Knee Brightening Serum In Saldanha Town Call ☏ +2771 073 2372 Get Rid Of Vitiligo In Vaasa City In Finland, Scars And Stretch Marks In Vereeni
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák
Skin Bleaching Oil In Plettenberg Bay, Skin Whitening Products In Beaufort West Call ☏ +27710732372 Scars And Stretch Marks Removal Cream In Rustenburg, Pimple Treatment In Louis Trichardt South Afric
Helyi téma, Város hírei
Get Massive Penis Size Naturally Within 1 Week In Durban City South Africa Call ☏ +27710732372 Buy Herbal Penis Enlargement Products In Vienna Capital Of Austria
Helyi receptek, Pizzák, piték, pogácsák

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »