A lakótelepek mellett kertvárosias és szerény külvárosias részek egyaránt megtalálhatók a kerületben.

Budapest X. kerülete, összefoglaló nevén Kőbánya (németül: Steinbruch) a főváros pesti oldalán elhelyezkedő kerület. A sík terület városképéből kiemelkedik a Szent László-templom Zsolnay-kerámiával fedett tornya. A lakótelepek mellett kertvárosias és szerény külvárosias részek egyaránt megtalálhatók a kerületben. Budapest 1873-as létrejöttekor még a főváros VIII. kerületéhez tartozik. Kezdetben területileg külső kerületnek számított, 1950-ben azonban Nagy-Budapest létrehozása után a város mértani középpontja a kerületbe került, egészen pontosan a Martinovics térre (Csajkovszkij park).

A kerület neve az egészen a középkorig visszanyúló kőfejtésre utal. A terület első említése még Kőérként IV. Béla király 1244. évi adománylevelében történik, amelyben az említett területet megművelésre Pest városának ajándékozott. Ezen elnevezés emlékét őrzi a Kőér utca neve. A hely geológiai adottságainak köszönhetően alakulhatott ki a kőbányászat, a tégla- és cserépgyártás, valamint dombjai révén a szőlőtermelés.

Kőbánya területén már a 17. század elejétől intenzív bányászat folyt, a puszta 1661-től a felsővattai Wattay (Pál Pál-Pilis-Solt vármegye helyettes alispánja) család birtoka volt. A kitermelést a gyarapodó Pest építőanyag-igénye csak növelte az idők során. A puszta oszmán uralom alóli felszabadításakor Wattay János a váci járás szolgabírájaként, a Rákóczi-szabadságharc alatt a vármegye első kuruc alispánjaként irányította Kőbánya életét. Kőbányai alapanyagokból épült a Magyar Tudományos Akadémia épülete, valamint az Egyetemi Könyvtár, és a Széchenyi lánchíd pilléreinek egy része is. 1890-ben a veszélyes bányászat miatt beszüntették e tevékenységet Kőbányán.

A kőfejtés mellett a téglagyártás és a szőlőtermesztés is virágzott Kőbányán a 19. század derekán. A pestiek kellemes kirándulóhelynek tartották a korabeli Kőbányát, szép borvidékkel. A pesti szőlőültetvények 80%-a mai Kőbánya területén helyezkedett el. Kőbánya két szőlőhegye az Ó- és Új-hegy voltak. Az Ó-hegy legmagasabb pontján (148 m) épült fel a romantikus stílusú Csősztorony, a szőlőültetvényeken történt garázdálkodások megakadályozására. Havas József, az Óhegyi szőlőskertek tulajdonosa 1859-ben eladta szőlejét Perlmutter Jakabnak, akitől azt Dreher Antal 1862-ben vette meg.

Csősztorony, forrás: Wikimedia Commons

A hatalmas pincerendszerek, amelyek a bányászatból maradtak fent, segítették a helyi sörgyártás kialakulását. A legnagyobb a Kőrösi Csoma Sándor út és a Kolozsvári utca találkozásánál kezdődik, s teljes hossza körülbelül 33 km.

Az 1800-as évektől kezdve számos gyár létesült Kőbányán. Itt épült egykoron Széchenyi István malma is. Az 1838-as pesti árvíz után jött létre a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten, vagyis a Drasche-téglagyár. Az első kőbányai sörgyárakat az 1850-es években alapították. Ekkor kezdte meg működését a Kőbányai Serház Társaság, a Perlmutter, a Barber és a Klusemann-féle serfőzde.

A kőbányai sertéskereskedelem története az 1840-es évekig nyúlik vissza. Ekkor alapította az első disznószállást Schreyer Antal, aki kapcsolatot teremtett a németországi és bolgár sertéskereskedőkkel. Az 1847-ben megnyitott Pest-Cegléd vasútvonalnak megállója létesült itt. Ez hozzájárult mind a sertéskereskedelem fellendüléséhez, mind a terület benépesüléshez. Pest város helytartótanácsa 1856-ban elrendelte az ólak áttelepítését a Ligettelekről a vasút túloldalára, a mai Szállás utca környékére, ahol olcsó telkeket árultak a kereskedőknek. A legnagyobb telepek a Mázsa tér környékén voltak. 1858-tól állandó sertés- és szarvasmarhapiac létesült. A virágzó sertéskereskedelemnek, amelynek emlékét számos helyi utca és tér neve jelzi, végül az 1895-ös országos sertésvész vetett véget.

Az Ó-hegy és az Új-hegy környékén fekvő földeket az 1850-es években kezdték kiparcellázni, s ettől az időtől kezdett fejlődni a terület. 1873, Budapest egyesítése után rohamosan megindult a fejlődés és a lakosság számának növekedése. 1869-ben még csak 4353-an, 1910-ben már 51 034-en éltek a kerületben. A népességnövekedésnek azonban megvoltak az árnyoldalai is: az egész fővárosban Kőbányán volt a legrosszabb az iskolahelyzet, mindössze három iskola működött a kerületben. 1907-ben alapították meg a mai Szent László Gimnáziumot, amely 1915-ben nyitotta meg kapuit a Lechner Ödön által tervezett épületben.

Szent László Gimnázium, forrás: VinceB / Wikimedia Commons

Kőbánya területén több nagy szemétlerakó is volt, ezek nagy részét mára megszüntették, például az Újhegyi lakótelep is egy feltöltött szeméttelepre épült. 1896-ban épült a kerületben a sokáig Közép-Európa legnagyobb börtönének számító Budapesti Gyűjtőfogház. 1906-ban alapította meg Richter Gedeon híres gyógyszergyárát a Cserkesz utca 69. szám alatt. 1926-ban 101-en, az 1960-as évek végén már 3800-an dolgoztak a gyárban.

Az 1950. január 1-én létrejött Nagy-Budapest és Kőbánya a város belső kerületévé vált, ide került Budapest mértani középpontja is. Ezzel egyidejűleg a régi kerületek határai is megváltoztak kisebb-nagyobb mértékben, ekkor csatolták át a X. kerülettől a Hungária körúttól nyugatra eső területet a VIII. kerülethez.

Lakóházak a Szent László téren, forrás: Czimmy / Wikimedia Commons

Kőbánya fejlődése a szocializmus idején is töretlen volt: 1973-ban mintegy 80 ezren laktak a kerületben, ugyanakkor az itt működő 120 üzemben kb. 110 ezer ember dolgozott (közülük 48 ezren vidékről jártak be), s ezzel a X. kerület az ország legnagyobb munkáskerülete volt.

A kerület lakásproblémáit az 1960-es és az 1980-as évek között a kerület különböző pontjain épült lakótelepekkel próbálták megoldani.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Budapest X. kerület zászlaja, forrás: Kőbányai Önkormányzat / Wikimedia Commons